2017 a szerelem éve lehet neked is!


2017 sorsfordító mérföldkő, Jupiter bolygónknak köszönhetően is. A szerelem, a házasság és a párkapcsolat hívei nem fognak csalódni ebben az évben, sőt…!  

A jövő állandóan születőben van, formálódik és alakítható! Használd ki a 2017-es év bolygóállásainak lehetőségeit, és alakítsd Te a szerelmi életedet!

 

Jupiter, a terjeszkedés és az áldások bolygója, tizenkét év után először, 2016 szeptemberében a kapcsolat-orientált mérlegbe lépett. És ennek hála, egészen 2017. október 10-ig a szerelem, a házasságok és a párkapcsolatokba vetett hit különösen szerencsés helyzetben lesznek. Természetesen ez az év is tartogat kihívásokat! Annak ellenére, hogy a kapcsolatok az Univerzum szinte minden támogatását megkapják, lesz néhány lecke is, melyekkel szembe kell nézni. Két időszak is rá fog kényszeríteni minket arra, hogy átértékeljük a kapcsolatunkat!

Az idei év nagy részében a Jupiter igazságossága hatja át a jegyeket, bőven lesz alkalom rá, hogy megfogalmazzuk, tudassuk, kimutassuk és élvezzük a szerelem csodás állapotát. A kapcsolatokban mindenfajta együttműködés sikeresen alakul, a laza párkapcsolatok egyre szorosabbá válhatnak, az elkötelezettség igénye egyre gyakoribb jelenség lesz, sőt még házasságkötések is gyakrabban lesznek.

A Jupiter októberi bolygóállása sokaknak még további csodákat is tartogat majd, és nagyon izgalmas időszaknak ígérkezik. A terjeszkedés és bőség időszaka következik, amiből a munkaügyekben is profitálhatunk, nem várt szövetségesekre számíthatunk. A párkapcsolatok is élvezhetik az Univerzum különleges támogatását, sokkal könnyebb lesz diplomatikusan megérteni a másik fél véleményét és hinni benne. 

Ne csak a szereplője légy életed drámájának, hanem légy a szerzője is!

2017 sorsfordító év. Irányítsd te a szerelmi életed alakulását!

De!

Hogy ezt az áldásokkal teli időszakot kellőképpen tudjuk értékelni, az év első negyedében, március és április között a Vénusz bolygónk, mely a szerelem, a szépség és önértékelés jelképe, ellentétes mozgásban lesz. És bizony, ez idő alatt leckét ad nekünk arról, hogy hogyan tartsuk egyensúlyban személyes igényeinket a párkapcsolatunkban. Ez a friss kapcsolatokban nagyobb nehézségeket fog okozni, de egy hosszabb ideje tartó, hatalmi harcokkal tarkított kapcsolatban épp a Vénusz hozhatja meg a várva várt kellemes perceket és segít megteremteni az egyensúlyt és párként a boldogságot.

Szaturnuszunk pedig egész évben arra emlékeztet majd mindannyiunkat, hogy maradjunk hűek az eszméinkhez, és éljünk felelősségteljes életet! Az év középső szakasza fog hozzásegíteni minket ahhoz, hogy hagyományos értékeinket, világnézetünket beépíthessük a modern világba, úgy, hogy ne veszítsék el értelmüket, hűek maradhassunk önmagunkhoz.

A 2017-es év 2 tuti beteljesítő eseményét ne hagyd ki semmiképp:

Az idei év Holdállás szerinti mágiái csodákat teremthetnek a szerelmi életünkben, és örömteli beteljesülésre számíthatnak a babavárók. A februári Holdfogyatkozás és az augusztusi Napfogyatkozás is örömet hoznak, áldásos hatásuk lesz a kreativitásra, munkakapcsolatokra, családtervezésre. A Föld bizonyos részeiről észlelhető napfogyatkozás 2017. február 26-án arra ösztönöz majd minket, hogy hitünkkel ott segítsünk, ahol a legnagyobb szükség van rá. Az augusztus 7-i holdfogyatkozás pedig humanitárius, tudatos énünket ébreszti arra, hogy nem vagyunk egyedül, és ha teszünk valakivel valami jót, az másokra is hatással lesz.

 

 

 2017 január Családi Lap, Orcifalvi Anna Nóra

 

 

Címkék: , , , ,

Írta: Frabato